♥ﻭ٤ Kreativitás gyerekekre hangolva٤ﻭ♥
Foglalkoztatók
 
Mondókák, versek, énekek
 
Olvasnivalók
 
Receptjeim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-11-06
 
Babatáplálás 1 éves korig
Babatáplálás 1 éves korig : Receptek 8-9 hónapos kortól

Receptek 8-9 hónapos kortól

  2004.11.26. 08:45


Mostanra talán fogacskával is büszkélkedhetünk (bár az én fiam nem sieti el még most sem), így ha eddig még simára pépesítettünk, megpróbálhatjuk csak villával összenyomkodni az ételt, hogy kicsit darabosabb maradjon.
9 hónapos kortól kezébe adhatunk kiflidarabot, főtt zöldségrudakat, banánt, de MINDIG MARADJUNK MELLETTE ILYENKOR! Ha félrenyeli, döntsük kissé előre, és finoman ütögessük a hátát, szükség esetén ujjunkkal kotorjuk ki a falatot a szájüregéből.

Uzsonnára vagy tízóraira kaphat natúr joghurtot vagy kefírt, házilag tegyünk hozzá gyümölcsöt. Csinálhatunk gyümölcsös túrókrémet is, ezt sem kell édesíteni! Még most sem javaslom, hogy cukrozzuk a baba ételeit. Mindig csak egy újdonságot vezessünk be, mert a leggyakoribb érzékenység éppen a tehéntej alapú ételeknél jelentkezhet!

Feltétként bevezethetjül a csirkemájat: lehetőleg fiatal állatét válasszuk. Maximum egyszer lehet adni egy héten, magas A-vitamin tartalma miatt.

A sűrítésként használt krumplit fokozatosan fel lehet váltani rizsliszttel.

10 hónapos kortól kaphat a mi zöldséglevesünkből, főzelékünkből, ha nagyon enyhén van fűszerezve. Használjunk minimálisan sót, ne tegyünk bele feketeborsot, mesterséges ízesítőket (pl. leveskockát).


7. Töltött tök (2 főre)

50 dkg sütőtök
25 dkg csirkemellfilé
2 ek szezámmag

1 gerezd fokhagyma
1 ek olaj

A húst vékony csíkokra vágjuk, sózzuk, ráöntjük az olajat, hozzákeverjük a péppé zúzott fokhagymát. A sütőtök két végét levágjuk, majd négybe hasítjuk, a magokat kiszedjük. Két ilyen negyedbe tesszük a húst, megszórjuk szezámmaggal. 200 fokon 30 percig sütjük.

6. Zabpelyhes csirkeleves

1 csirkemellfilé
2 ek olaj
1,5 l víz
8 ek zabpehely

A húst vágjuk kockára, majd alaposan pirítsuk meg az olajon. Öntsük fel vízzel, szórjuk bele a zabpelyhet. Kevés sót tegyünk bele, főzzük kis lángon 50 percig, közben kevergessük gyakran.

Tálaláskor ízesíthetjük petrezselyemmel, póréhagymával, citromlével

5. Sóska krumplival

Egy krumplit kockára vágva megfőzök kevés vízben. Ha puha, hozzáadok egy kisebb marék tisztított sóskalevelet, rottyantok egyet rajta. 1 kk olajjal turmixolom. Ízesíteni lehet facsart citromlével.

4. Zöldborsófőzelék

Már nem kell passzírozni!
Kevés vízben puhára párolom a borsót, rizsliszttel besűrítem, villával kicsit szétnyomkodom, hússal, sajttal vagy csirkemájjal tálalom. Petrezselymet is szórhatok rá.

3. Zöldségleves csirkemájjal
Az egész család kedvence lehet!

20 dkg csirkemáj
3 szál újhagyma
1 ek olaj
2 sárgarépa
1 fehérrépa
25 dkg burgonya
1 alma
5 dl víz

A májat megszabadítom az inaktól és falatnyi darabokra vágom. A hagymát, répákat felkarikázom, a krumplit és almát feldarabolom. Az olajon fél percig párolom a hagymát, majd a májat hozzáadva minden oldalát barnulásig sütöm (3-4 perc). Beleteszem a zöldségeket, felöntöm a vízzel. Forrás után takarékra teszem, a képződött habot időnként leszedem.15 perc után az almát is beleteszem, még 5 percig főzöm. Szükség szerint pépesítem.
Az almát együk meg hamar, mert a májtól szürke lesz!

2. Sült almás túrókrém (uzsonnára) 1 adag

1 nagy alma
5 dkg túró

Az almát megmosom, tepsire állítom, előmelegített sütőbe teszem. Addig sütöm, míg a héja meg nem reped és habos levet nem enged. A sütőből kivéve megvárom, míg hűl egy kicsit, majd a húsát kikanalazom a héjából, összekeverem a túróval.
Felnőtteknek fahéjjal és mézzel ízesítem.

1. Narancsos sárgarépaleves (10 hónapos kortól)

50 dkg sárgarépa
1 narancs leve és héja
1 fej kockára vágott hagyma
2 dkg vaj
1 l víz
1 csokor friss koriander vagy 1 kk összezúzott szárított

A répát megtisztítom, karikákra vágom. A vajon üvegesre párolom a hagymát. beleteszem a répát, 2-3 percig pirítom. A narancsot megmosom, a külső sárga héjából egy keveset a répához reszelek. felöntöm a vízzel, belefacsarom a narancs levét. Korianderrel ízesítem, 25 percig főzöm. Ha megpuhult, kiszedem a korianderleveleket, és a levest összeturmixolom.

(folytatás jön még!)

 
Menü
 
Szerkesztő oldalai
 
Rólunk...
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.