A fokozatok a következők:

A) Amikor még hiszed, hogy rendet tudsz tartani, és mindent meg is teszel érte. (A 2. gyerek születése után ezt a szintet garantáltan elhagyod.)
B) Amikor reméled, hogy rendet tudsz tartani, és igyekszel mindent megtenni érte.
C) Amikor ráébredsz, hogy képtelen vagy rendet tartani, de még próbálkozol.
D) Amikor tudatosult benned, hogy képtelen vagy rendet tartani, és már csak hébe-hóba próbálkozol, de rettenetes lelkifurdalást érzel. – Főképp, ha kezedbe kerül egy lakberendezési magazin. (Ha jól olvasom, te most ezen a szinten vagy.)
E) Amikor elfogadod a helyzetet, hogy nálatok akkor lesz legközelebb rend, amikor a legkisebb gyermeked sűrű könnyhullatások közepedte külön lakásba költözik. Ha eljutsz erre a szintre, hirtelen a határtalan szabadság érzése jár át. És roppant kreatív leszel a megoldások terén.


De félre az elmélettel! Gyakorlati tanácsokat kértél.

Megállapítások:

• A gyerekek, akár a kismacskák, akkor érzik jól magukat, ha teljes a felfordulás. (És mosolygós a mamájuk. – A macskamama mindig vidám.)

• A férfiakat sokkal kevésbé izgatja a rend hiánya, mint téged. (Ha úgy érzed, ez a te párodra nem igaz, utazz el egy hétre és hagyd otthon a mobilod! Mire hazaérsz kigyógyul a rendmániájából.)

• Ha anyósod a rendetlenséget kifogásolja, tudd, ha rend lenne, találna más kifogásolni valót. (Ha jó fej a nagymami, akkor segít rendet tenni.)

• Aki nem jön többet hozzátok, mert a kanapén beleült egy kisvasútba, attól lehet, jobb, hogy megszabadultál.

Mit tehetsz?

Tisztázd magadban, hogy neked mi fontos! (Nekem, hogy ne legyen kosz, legyen étel és tiszta ruha, és ne legyek türelmetlen. Ja, és hogy a lábam azért ne törjem el. :-))
Ragaszkodj az elképzeléseidhez! (Mármint az elérendő rendszintet illetően. A gyerekek néhány szabályt szívesen betartanak, ha úgy érzik, azok számodra tényleg fontosak. Az egész kicsi gyerekek is. A felnőttek pedig, ha elég határozott vagy, beadják a derekukat, sőt előbb utóbb nem is gondolják, hogy a dolgokat másként is lehetne csinálni.)

Mi hogy csináljuk?

• A lakásnak mindig azt a részét takarítom, amelyik állapota épp átlépte a koszküszöböm. (Igaz, hogy azt a jóleső érzést nem érzem, amit régen, ha szombaton kitakarítottam a lakást, de azzal vígasztalom magam, hogy a gyerekeim mellett az állapot kb. 2 percig tartana.)

• Vacsora előtt együtt rendet teszünk. Jó nagy dobozokat vettem, azokba pakoljuk a játékokat minimális rendszer szerint. (Építőkocka, szerelős játék, babák, könyvek külön.) Jobbára én szedem össze a nagyját, de mióta versenyt hirdettem, észvesztő tempóban dobozolnak. (Hogy mit tettem azért, hogy a kicsi ne borítsa ki? Kizártuk a versenyből. Csak egyszer kellett megcsinálni. Ez persze egyévessel nem működik, de valaki arra is tud, biztos, megoldást.)

• Kijelöltünk területeket, ahol nem lehet játék. (Nagyjából betartják.) Egy ösvény a konyha és az étkezőasztal között. Semmi kedvem nyakukba borítani a forró levest. A szülői háló. Oda csak alvóállatok tehetik be a mancsukat. A belső lépcső. Mert játékkal borítva balesetveszélyes.

• Aki először jön hozzánk, annak elmondom, ha nem viseli el a többgyerekes élet következtében kialakult állapotot nálunk, akkor a kertben fogadjuk, illetve akár kulcsot is adok neki, bármikor jöhet rendet tenni és takarítani.

• Akiről tudom, hogy nagyon rosszul érezné magát nálunk és segíteni sem fog, ugyanakkor valami miatt csak fontos vele találkozni, azzal házon kívüli programot szervezek és a lakásom közelébe sem engedem. (Hosszú, nyugodt életet szeretnék! Stresszmenteset.)

Üdvözlettel:

Ila_mama

(3 gyerek, 1 nagyi – 150 km-re – vagyis, mintha nem is lenne, sajnos – és egy megértő társ hozzátartozója)