♥ﻭ٤ Kreativitás gyerekekre hangolva٤ﻭ♥
Foglalkoztatók
 
Mondókák, versek, énekek
 
Olvasnivalók
 
Receptjeim
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-11-06
 
Ötletek őszre hangolva
Ötletek őszre hangolva : Őszi népszokások - október

Őszi népszokások - október

Sok érdekesség kötődik az októberhez, ismerkedjünk meg néhánnyal!

Októbert mindszent havának is szokták hívni. Igen, most már megváltoztathatatlanul itt van az ősz, még akkor is, ha az indián nyár meleg, simogató sugaraival igyekszik is ezt elfeledtetni.

 
Érezhetően hűvös van esténként, és meglepően korán sötétedik. Reggelenként is nehezebben esik a felkelés, mintha a természet is lassabban ébredne, nehezen akarnak felszállni a földön kúszó ködfelhők, még késő délelőtt is harmatos a fű... 
 
Ha napközben levegőben úszó ökörnyálat látunk, akkor szép, hosszú őszre számíthatunk a néphit szerint. Ugyanígy, ha néhány fán virágokat fedezünk fel, akkor is remélhetünk még a tél előtt egy kis haladékot.
 
Október 4.   Assisi Szent Ferenc napja: Ő alapította a ferences rendet, a XII.- XIII. században élt. A rend az evangéliumi szegénységet hirdette. A népszokás szerint érdemes volt ezen a napon megültetni a kotlóstyúkot, rendszerint egy nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy el ne pusztuljanak a kiscsirkék.
Az Október 9-i Dénes napja időjárásából a téli időre lehet jósolni.
 
Október 15. - Teréz napja: általában szüretkezdő nap (Egerben Teréz-szedés a neve), bár az idei termést a csapadékos nyár miatt valószínűleg a legtöbb helyen már hamarabb el kellett kezdeni leszedni. Sokfelé dologtiltó nap volt: ekkor az asszonyoknak tilos volt bármilyen munkát is végezniük. Hagyományosan ekkor kezdődik a vénasszonyok nyara (amit idén remélünk, hogy ekkortól folytatódni fog). Bár az éjszakák már hűvösek, a delek még kellemesen melegek. Nemcsak a szüretre, hanem a lakodalomra is kitűnő alkalom nyílik ezeken a már nem forró, de még nem hideg őszi napokon!
 
Október 20.   Vendel napja: A legenda szerint ő egy 600-as években élő ír királyfi volt, aki remeteéletet élt, majd pásztor lett. Később az állattartó gazdák és a pásztorok védőszentjévé vált: ezen a napon az állatoknak pihenőnapjuk volt, nem dolgoztatták őket.
Október 21. - Orsolya napja: néhány vidéken ezen a napon kezdték meg a szüretet. Ha ekkor szép az idő, az karácsonyig is kitart a néphit szerint.
 
Október 26.   Dömötör napja: Kelet-Magyarországon ő volt a juhászok pártfogója. Ha ezen a napon hideg szél fúj, akkor kemény télre kell készülni.  

Október 28.   Simon - Júdás napja: Egyes vidékeken (elsősorban Tokaj-hegyalján) a  szüret kezdete, máshol a szüret utáni mulatságok, felvonulások napja. Ez a nap a juhászélet szokásaihoz kötődik szorosan: Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni.

 
Menü
 
Szerkesztő oldalai
 
Rólunk...
 

HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG